Jótett helyébe...

Csapat: A középkor angyalai
Csapattagok: Bella, Esőlány, Mrs Kitty Malfoy, Susane, WitchCat
Cím: Jótett helyébe...
Műfaj: általános
Korhatár: nem korhatáros
Jellemzők: –
Figyelmeztetések: durva beszéd
Jogok: Minden jog J.K. Rowlingot és a Warner Bros stúdiót illet. Mi csak játszadoztunk egy kicsit a világában.
Tartalom: Mary, a fiatal boszorkány – aki mellesleg feltalálta a hőhűtő bűbájt – megmenekül egy újabb máglyahaláltól, azonban élete mit sem változik. Újra költöznie kell, de ezúttal összefut egy régi „ismerősével”, és hát... jönnek a bonyodalmak.
Megjegyzés: –



Egy pukkanás kíséretében érkezett meg a főtértől kissé távol eső mocskos, bűzös sikátorba. Mikor látta, hogy senki nem követte és egy lélek sincs sehol, felpattant, és lesöpörte a kormot és a pernyét a szürke vászonruhájáról.

Immár harmadjára járt túl az eszén az ostoba inkvizítoroknak. A szűklátókörűségük hihetetlen mértéket öltött. Hát mi rossz van abban, ha segített a szomszéd kisfiút kigyógyítani a torokgyíkból? Csak kevert neki egy kis bájitalt, ami pillanatok alatt rendbe rakta a betegségét.

Erre következő este kopogtatnak az ajtaján, hogy máglyára cipeljék boszorkányság vádjával, mert veszélyezteti az istenfélő népeket.

Ez volt a harmadik város, ahol Mary letelepedett. Korábban is lebukott már a segítőkészsége miatt, de egyszerűen nehezen tudta visszafogni magát, mikor a barátai szenvedtek a muglik fejletlen tudománya miatt, mikor ő meg egyetlen suhintással segíthet rajtuk.

Valamennyi előző alkalommal tűzre küldték, de profi hőhűtő bűbájokat fejlesztett ki ezekre az alkalmakra, így úszta meg élve eddig. Pálcát sosem kerestek nála, így mikor alágyújtottak a rőzsével, elsuttogta a varázsigét és mikor kellően magasra csaptak már a lángok ahhoz, hogy elrejtsék őt a bámész tömeg szemei elől, hoppanált.

Most megint elérkezett a következő költözés ideje. Viszonylag kevés ingóságot hurcolt magával éppen ezért. Meg kell várnom, míg leszáll az éj, akkor magamhoz veszem a könyveket és a bájital hozzávalókat, aztán... Irány a nagyvilág! – gondolta Mary.
 

۞
 

William erőteljes köhögés kíséretében érkezett haza. Otthona nagyrészt üres volt. A szobában csak egy öreg nyoszolya állt, ami az évek alatti gyötrődéstől elég ütött-kopott volt, ám mégsem szeretett volna megválni tőle, mivel nagyapja ezen ülve mesélte a nagyszerű történeteit. Nagyrészt boszorkányokról, vérfarkasokról, és egyéb természetfeletti dolgokról mesélt. A férfi, bár szkeptikus volt, szívesen hallgatta ezeket.

Fáradtan telepedett le az ágyra, ahol elővette naplóját, majd papírra vetette gondolatait. Elkalandozott, majd el is bóbiskolt, ám a könyv kicsúszott a kezéből, és nagyot koppanva a padlón kötött ki, amire felriadt. Sóhajtva lehajolt érte, és feltette a könyvespolcára.

Az elmúlt napokban elég gyakran volt magas láza, úgyhogy pihennie kellett volna, ehelyett megint felvette a kalapját, amit anno az apjától örökölt, és elindult levegőzni. Mint mindig, séta közben a templom környékén maradt. A főtéren megállt egy pillanatra, hogy meghallgassa a templomszolga új hírét, hogy egy szomszédos országban ellenforradalom tört ki. Fejcsóválva haladt tovább, miközben gondolatai elkalandoztak.

Mikor órák múltán feleszmélt, rá kellett döbbennie, hogy eltévedt. Az utcák ismeretlenek voltak, de még a templomtornyot se látta sehol. Már érezte, ahogy a kétségbeesés elhatalmasodik rajta, mikor hirtelen léptek hallatszottak a sarkon túlról, William eltökélte, hogy büszkeségét félretéve útbaigazítást kér.

Eközben Mary hazafelé indult. Pálcáját ugyan kezében tartotta, de még így is félt a sötétben. Köpenyét szorosra húzta maga előtt, és igyekezett minél hamarabb hazaérni. Gondolatai a kisfiú körül jártak, akit úgy tűnt sikerült kigyógyítania hosszúra nyúló betegségéből, így észre sem vette az úton álldogáló férfit. Teljes erőből nekiszaladt. Épp mentegetőzni kezdett volna, mikor tekintete a férfi arcára tévedt. Mindkettejük szemében felismerés villant.

– Te… átkozott! – fröcsögte az inkvizítor. – Te pokolfajzat! Hogy… – Mary kezében megvillant a pálca. A férfi folytatta a szóáradatot, de hang már nem jött ki a torkán.

A lány hosszú másodpercekig meredt rá. Aztán kitört belőle dühe:

– Maga!? Már megint? Elegem volt! Engem ugyan nem küld megint máglyára! – Pálcáját előreszegezte, és fejében rontások után kutatott.

Szavai azonban torkára forrtak. A férfi hirtelen meggörnyedt, tenyere, melyet szája elé kapott, vérfoltos lett. Hangtalanul köhögött.

Pálcája megremegett a lány kezében. Aztán leeresztette. Beteg embert nem tudna bántani. Lemondóan felsóhajtott, aztán döntött.

Előbb kikúrálja.

De aztán ellátja a baját!

Miközben magával így tanakodott az inkvizítor elterült a lábai előtt. Mary fogta a férfit, és dehoppanált háza kertjébe. Körülnézett, hogy nem látta-e meg valaki, de a környék már rég aludt. Egy pálcaintéssel kinyitotta az ajtót, majd nehezen bevitte a beteget a nappaliba. Az ágya tele volt különféle könyvekkel: „Gyógyító hatású növényekről”, „Az alkímia használata”. Egy újabb pálcasuhintással felsorakoztatta a könyveket a polcra, majd óvatosan ráfektette a pácienst a heverőre.

Éjt nappallá téve kereste a tüneteknek – hidegrázás, magas láz, szapora szívműködés, nehezített légzés, orrvérzés, nagy fájdalmak – megfelelő betegséget. Egy hét kutatás után megtalálta: sudor anglicus, vagy másképp angol izzadás. Ezek után összedobott egy-két főzetet, és még egy hét elteltével betege meggyógyult.

­– Na, végre méltóztattál felébredni! – méltatlankodott Mary.

– Mi történt velem? Mit keresek itt? Mit tettél velem, te átkozott boszorka? – törtek elő a kérdések, közben felszökött a díványról, és szemeivel fegyver után kutatott.

– Meggyógyítottalak, bár nem érdemelted ki – felelte nyugodt hangon a lány, bár érezte, hogy ereiben egyre jobban lüktet a vére.

– Micsoda? Te... te mágiát használtál... rajtam? – eszmélt fel vérben forgó szemekkel.

– Szívesen – mondta, és ezalatt megfogta pálcáját.

– Ezért még megfizetsz, te kuruzsló! Emiatt még ma máglyán fogsz elégni! – toporzékolt William, és az ajtó felé vette az irányt.

– Ezt kapom köszönésképp? Megmentem az életed, erre te meg akarsz ölni? – kiáltott utána, de már túl késő volt, az már távozott.

Mary nem vesztegette az időt, elkezdett felkészülni egy újabb boszorkányégetésre. Épp befejezte a bájitalát, amikor hangosan bedörömböltek az ajtón. Sóhajtva lépett oda, hogy beengedje az érte küldött katonákat, de meglepetésére csak az inkvizítort látta. Bosszúsan nézett a zavartan topogó férfira.

– Mégis mit akar? – kérdezte. – Elfelejtette magával hozni a katonáit? Vagy úgy gondolja, eléggé meggyógyult, hogy egyedül is elbánjon velem?

William szóra nyitotta a száját, amikor hirtelen egy apró gyerek dugta be a fejét az ajtón, és válaszolt helyette:

– Will bácsi csak azért jött, hogy megköszönje, hogy meggyógyítottad!

Mary szemében felismerés villant.

– Hogy vagy, kicsikém? Felépültél?

A gyerek vigyorogva válaszolt.

– Igen, meggyógyultam. Képzeld – súgta, mintha az inkvizítor nem hallaná –, a buta Will bácsi azt hitte, boszorkány vagy! – Felkacagott, majd a férfit maga után rángatva bement a házba. Mary mosolyogva arrébb állt az útjukból.

– Aztán – folytatta a fiúcska töretlen lelkesedéssel –, azt is mondta, hogy őt is meggyógyítottad. Én meg, tudod mit mondtam?

– Na, mit? – kérdezte Mary, miközben lehajolt, hogy felvegye a karjaiba a gyereket. Óvatosan a „buta Will bácsira” nézett.

– Hát, csak azt, hogy nem lehetsz boszorkány, mert te egy őrangyal vagy!

– És ő mit mondott?

– Csak annyit, hogy igazad van – szólalt meg William, leküzdve a zavarát, és mosolyogva vállat vont.